Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Dáné Tibor Kálmán

Emberöltő – átlagosan harminc évet jelent, annyi időt, ami alatt egy nemzedék felcseperedik, és meghatározó tényezővé válik egy közösség életében. A magyar nyelv értelmező szótára szerint 25 és 35 év közötti időszak.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda. 

Dáné Tibor Kálmán

Jubileumi esztendőt tudhat maga mögött a Művelődés Az elmúlt év júliusában töltötte a 70. születésnapját a folyóirat. Emberi mértékkel mérve nem kevés idő. S ha arra gondolunk, hogy az 1989 karácsonyán kirobbant sajátos demokrácia hány romániai magyar sajtótermék agóniájának a kezdetét, aztán később a teljes kimúlását is jelentette, akkor elégedettek lehetünk, hogy lám-lám, folyóiratunknak sikerült átvészelnie a társadalmi „jobbra fordulás” nem könnyű időszakát. 

Dáné Tibor Kálmán

„ ... mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren.”

Kuun Géza síremléke. A reliefeket Keller Klotilda mintázta, Vágó Gábor készítette el, a bronzdíszítések ma már hiányoznak.

Hetvenedik évében ballag a Művelődés közművelődési folyóirat. 1948 júliusában jelent meg Művelődési Útmutató címmel az a kiadvány, amely később, 1957. január 1-től egyszerűen csak Művelődésként jelentkezett, s közel hét évtizeden keresztül (egy ötéves politikai kényszerszüneteltetéssel) napjainkig a hazai magyar közművelődési élet vezető sajtóorgánuma.

A Rhédey-Mikó kripta

Az EMKE Országos Elnöksége 2008-ban úgy döntött, hogy Erdélyben április 12-e legyen a Közművelődés Napja. Azért esett pont erre a napra a választás – nem épp szerencsésen egy nappal a Magyar Költészet Napja utánra –, mert 1885. április 12-én alapították meg Kolozsváron ezt a nagy tekintélyű kulturális egyesületünket.

Dáné Tibor Kálmán

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

„A kommunizmus évtizedeiben mindannyian magyarok maradtunk, ez nagy eredmény. Néhány kelet-európai nép sajnos nem volt ennyire szerencsés. Ugyanakkor kiesett a közös emlékezetből jó néhány évtized. Itt nemcsak arra gondolok, hogy 30 év erdélyi magyar kultúrájáról alig van információja a magyarországi értelmiségnek, hanem arra is, hogy az elmúlt évszázadok erdélyi történelmét is igyekeztek elfeledtetni a magyarországi köztudattal. Rengeteg tévhit, félinformáció él ma is még a képzettebb magyar értelmiségiek körében is Erdéllyel kapcsolatban.”

dáné tibor kálmán

Isten éltessen, Napsugár, s kívánom neked, hogy újabb hatvan év múltával, a Művelődés folyóirat akkori főszerkesztője hasonlóképpen köszöntsön születésnapodon.

Oldalak

Feliratkozás Dáné Tibor Kálmán csatornájára