Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Széljegyzetek Barabás Miklós önéletrajzához (2.)

Béldi Józsefné portréja

Marcel Proust Az eltűnt idők nyomában című regényében így írt Odette ruhájáról: „…testének bár remek formája volt, nehéz volt észrevenni a folytonosságát (a kor divatai miatt jóllehet Odette egyike volt a legjobban öltözködő nőknek Párizsban), mivel a dereka úgy kiugrott, mintha egy képzelt hashoz idomulna, s amellett hegyes sarokban végződött, míg alatta a dupla szoknya léggömbjei dagadoztak, és így az akkori öltözködés oly külsőt kölcsönzött egy nőnek, mint-ha rosszul egybeillesztett különböző darabokból állt volna; s a fodrok, a ráncok, a mellény egymástól egészen függetlenül, rajzukban a szeszélyre vagy szövetük minősége szerint követték a test vonalait, a csokrok, a csipkehabok (…) a halcsontok mentén, tekintetbe se véve az élő testet, amely így e cifraságok szerkezetében kénye szerint vagy nagyon is közeledett, vagy nagyon is eltávolodott a tulajdon természetes szerkezetétől, s hol nagyon is szűkre szorult, hol meg csak úgy lebegett bennük.”


Béldi Józsefné Daniel Sofi (1820–?)

Természetesen a mellékelt festmény nem Swann szerelmét ábrázolja, még csak nem is egy másik hasonlóan szép párizsi nőt, s a kép szerzője sem Proust valamelyik francia festő kortársa. Egy olyan női arcképet látunk, amely a 19. század második felétől a Vargyas patak mentén álló Daniel-kastély egyik szobájának falát díszítette, és a család egyik nőtagját ábrázolta.1 A festő nem szignálta a képet, ha pedig igen, úgy a jelzés elpusztulhatott az idő folyamán, hiszen a kastély romlásával, rombolásával a kép is leírhatatlan állapotba került. Mára már a kastélyt szépen helyreállították, és a kép is új életre kelt Vinczeffy László jóvoltából. A restaurálás során tisztázni kellett a kép keletkezésének körülményeit, esetleg megtudni e régvolt, mélabús hölgy nevét, és ha mindez sikerült, kiírni végre a kép alá a festő nevét.

Az erdővidéki Daniel család számos tagja jelentős közéleti személyisége volt korának. Rangjuk és szellemi érdeklődésük e vidék egyik legszebb családi otthonán, annak berendezésén is meglátszott. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a vargyasi kastélyból a Székely Nemzeti Múzeumba került képek között Barabás Miklósnak tulajdonított festmények is voltak. Az egyik közülük – egy férfiportré – viseli a művész kézjegyét, és a kép keletkezésének időpontját is: Daniel Gábor (1824–1915) főispánt ábrázolja 1888-ban. Sokáig úgy hittem, hogy az itt látható festmény a néhai főispán feleségét, Rauber Máriát ábrázolja a kor divatjának megfelelő öltözetben, sajátos, Barabás Miklós festészetét jellemző biedermeier felfogásban.

A szürkészöld háttérből, a székre dobott ruhadarab és a vörös bársony függöny tömbje között bontakozik ki áttetsző, fehér fátyollal borított világoskék ruhában a hölgy álló alakja. Kezében összecsukott legyezőt tart. A 40–50 év körüli nő arca rózsaszínű, leheletfinom szürkével árnyalva. Szeme zöldeskék, fáradt tekintetű. A művész itt is elevenebbé próbálta tenni a szempillantást, régi fogásával: a felső szemhéjat rózsaszínnel húzta ki, megtoldva ezt a szem öldök alatti sötétebb rózsaszín árnyalattal. A száj két szélén sötétebb tónusú függőleges vonal sejteti a modell életkorát. A gesztenyebarna haj különösen szépen, könnyed spirális vonalakban omlik alá, plasztikussá téve az enyhén félrebillentett fej finom kontúrjait. Az osztatóecset használata, a mély tónusú, szfumátós felületek, amelyekből csupán a ruha és a fátyol virágos díszei vagy a mellény gombjai emelkednek ki pasztózus foltokként, mindez Barabás sajátos festés technikáját jellemzik, és ha összevetjük más női arcképével, aláírása nélkül is neki tulajdoníthatjuk a vargyasi képet.

Mint írtam, korábban, Barabás Miklós képjegyzéke alapján a modellt álló hölgyet Rauber Máriával azonosítottam,2 ám a későbbi kutatás nyomán a Daniel család leszármazottai a 19. században élt, és talán valamikor Párizsban is megfordult Béldi Józsefné, Daniel Sofiként tarják számon.

 

Csepei Zoltán János portréja

A Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő képtárában hosszú éveket töltöttem el ennek a számomra ismeretlen embert ábrázoló képnek a társaságában.3

Minden nap megnéztem, de legalább futólag odapillantottam a festményre, többször meséltem róla, vagyis Barabás Miklós arcképfestészetéről, miközben mindig azt éreztem – magamban sajnálva –, hogy képtelen vagyok közelebb kerülni ehhez az emberhez, akinek arcvonásait az 1848-49 évi magyar forradalom és szabadságharc leverése után egy évvel, 1850-ben örökítette meg a festő. Férfi arckép címmel adományozták a képet a múzeumnak az 1980-as évek elején, és jobb híján ezzel a címmel állítottuk ki a képtár állandó tárlatán. Ezt a semmitmondó címet viszont a múzeum – csupán néhány alkotásból álló – Barabás gyűjteményének legjobb portréja viselte.


Csepei Zoltán János (1804–1852 )

Nem tudjuk, és valószínű már sohasem lehet tisztázni, hogy az adományozó család miként jutott a kép tulajdonába. Valamelyik néhai családtagot ábrázolja a kép, és akként őrizték mindaddig, amíg még tudták, hogy kit ábrázol. Vásárolták, vagy egy sietve elhagyott lakásban találták? Megőrzésre a családra bízták, de a volt tulajdonos többé nem jelentkezett? Habent sua… vagyis a könyveket behelyettesítve: a képeknek is megvan a maguk sorsa.

A kisméretű portré egy középkorú, sűrű fekete hajú, körszakállas és bajuszos férfit ábrázol, aki a jobb kezét a sötétszürke, kigombolt kabát nyílásába süllyesztette, bal karjával egy barna asztal lapján könyököl. A férfi magas homloka közepén függőleges mély árok húzódik, tekintete a nézőre irányul. Az élő modell után, meleg tónusú színekben megfestett arckép általában nyugalmat áraszt, de a száj lehajló vonala és a kissé réveteg tekintet mégis nyugtalanító érzetet kelt. A kép a szabadságharc bukását követő évben, a meghiúsult remények és az elveszett illúziók után készült.

Időközben az immár néhai, modellt ülő férfi neve is elveszettnek tűnt. Nemrég azonban hasonló arcvonásokra lettem figyelmes a Kieselbach galéria egyik férfi portréján, amelyet szintén Barabás Miklós festett 1855-ben. Itt az ábrázolt személy nevét is feltüntették: „Zoltán János, Kossuth Lajos pénzügyi államtitkárának portréja”.

A két arcképet összevetve úgy érzem, nem tévedek, ha a képtárunk férfi portréján is Zoltán János arcvonásait vélem felismerni.

A kép keletkezése iránt kutatva, előbukkant Barabás képjegyzékében egy 1848. évi bejegyzés, amely szerint az akkori államtitkárról a művész egy miniatűr arcképet festett.4 Ezt a munkát nem ismerjük, viszont előkerült egy kőnyomatú arckép, amelyet Barabás 1853-ban így jegyzett fel: „Zoltán János lit” (litográfia – J. M.).5 (3. kép) Úgy látom, hogy az 1855-ben készült portré a litográfia alapján készülhetett.

Zoltán Jánosról a következőket sikerült megtudnom: 1804-ben született, és Budapesten halt meg 1852-ben. 1838 és 1841 között Szabolcs vármegye másodalispánja, majd első alispánja volt (1841– 1844); 1839–1840-ben Szabolcs vármegye országgyűlési követe. A forradalom és szabadságharc idején Kossuth Lajos javaslatára a Belügyminisztérium államtitkára (1848 április–1849 augusztus) és a minisztérium vezetője (1849. január–1849 augusztus) volt.

Érdekes adalékként írom ide, hogy Széchenyi István a naplójában Zoltánról is többször megemlékezett. Először 1848. április 23-án: „Államtitkárokul Szemere (Szemere Bertalan belügyminiszter – J.M.) Kemény Dénest és Zoltánt veszi fel. Mindvalahány »bruderkáját«.” – teszi hozzá kissé gúnyosan. Később viszont többször említi az államtitkár nevét elismerő szavakkal. Csepei Zoltán Jánost – ez a teljes neve – a szabadságharc bukása után hadbíróság elé állították, majd viszszavonult apagyi birtokára (1850–1852).

Láttam a világhálón, hogy Zoltán János belügyi államtitkár egyik körlevelét a budapesti Központi Antikvárium nem rég árverezte.

 

Ira Aldridge két portréja

1853. április 11-én a Hölgyfutár című lap Hirharang rovatában beszámolnak a nemzetközi hírű színész, Ira Aldridge (1807–1867) Pesti sikeréről, és a hódolók ajándékáról: „Az Ira Aldrigenak átadott album még több becses emléksorokkal szaporodott… Barabás egy kétarcú főt rajzolt az albumba: az egyik arc nevet, a másik sir; a nevető arc mellé: »veled nevettem«, a másikhoz »veled sirtam« van írva.”6

Majd néhány nap múlva, április 13-án, újabb hír a színészről: „Műárusainknál Ira Aldrige arcképe már Barabás rajza szerint is kapható. A munka jelességére nézve, Barabás minden eddigi krétarajzait felülmúlja. Ennél nagyobb ajánlással nem igen szolgálhatunk.”7

Barabás az 1853. évi képjegyzékében így szerepel a litográfia: „Ira Aldridge mór színész lit.”8

A színészről készült ábrázolást Imre Zoltán színháztörténész így jellemezte: „A jól ismert magyar portréfestő, Barabás Miklós nem »afrikai szerecsenként«, hanem tökéletes úriemberként, divatos európai öltözetben, kezében könyvet tartva állította őt színpadra.”9

A munka két változatban fordul elő a köz- és a magángyűjteményekben. Az eredeti rajznak megfelelő litográfiát a londoni National Portret Galleryben őrzik, a mű muzeográfiai adatai: „Ira Frederick Aldridge by Nicolas Barabas – litograph, 1853. 17⅜ in.x 11½ (442 mm x 293 mm) paper size Purchased with help from the Friends of the National Libraries and the Pilgrim Trust, 1966 Reference Collection: NPG D7311.”10

Az eredeti rajz után készült litográfiának hat példányát őrzik, például a bécsi nemzeti könyvtár (Österreichische National Bibliothek) gyűjteményében is.11 Itthon pedig Ligeti Ernő Ira Aldridge életéről írt regényének belső címoldalán használták a rajzot, ezt ismerhette a szélesebb olvasó közönség.12

Barabás Miklós litográfiája viszont olyan változatban is előfordul, amelyen Ira Aldridge a színházi érdemeiért kapott kitüntetéseivel a mellén jelenik meg. Az érdemjeleket és azok megnevezését később rajzolták és írták rá a grafikai lapra, és így forgott a neves színész legtöbb arcképe a kortárs európai színházkedvelők körében.

2017-ben Coventryben, az Ira Aldridge halálának 150-ik évfordulójára rendezett emlékkiállításra a londoni múzeumtól kérték kölcsön Barabás eredeti litográfiáját.13

 

Antos János portréja

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.”14 Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét,15 és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.


Caption

A ’48-as panteonjából az első, független magyar kormány tagjaitól kezdve az aradi vértanúk portréjáig számtalan képe ismeretes. Kevésbé ismert viszont a háromszéki, rétyi származású Antos János (1819–1897) vezérkari ezredes színes, litografált portréja, amelyet jóval a szabadságharc után készített. Megjegyzem, a művész Önéletrajzát, képjegyzékét olvasva feltűnhet, hogy háromszéki honfitársai, akik a korszak kiemelkedő személyiségeivé váltak, mindnyájan igyekeztek az arcképeiket földijükkel megörökíttetni. Barabás a képeiről vezetett jegyzőkönyvében feljegyezte, hogy Antos Jánosról 1872-ben egy olajfestményt és egy litográfiát is készített 16 Ez utóbbi a kolozsvári Művészeti Múzeumban található,17 ahova Antos dedikációja szerint az 1848-49-es Ereklye Múzeumból kerülhetett: „Az 1848-49 Kolozsvári Országos Ereklye Múzeumnak emlékül – Antos János.”

Antos János Budavár visszafoglalásánál tűnt ki tetteivel. Azt megelőzően részt vett a szenttamási, kápolnai, isaszegi és a debreceni csatákban. Alezredesként a hadügyminisztérium Táborkari osztályának főnöke volt Aradon, a világosi fegyverletételig, majd hatévi várfogságra ítélték. 1851-ben kegyelem útján szabadult. Ezután megnősült, feleségül vette Báró Radák Katát, Radákné Rhédei Klára leányát.18 Feleségéről és anyósáról is festett Barabás Miklós egy-egy szép portrét.

 

A vásárra induló román család

A több alkalommal megfestett kép címében szerepel, hogy vásárra induló családról van szó. De milyen vásárra? Hiszen semmilyen eladásra szánt szokásos árut, élelmet, eszközt vagy állatot nem látunk a képen.

Ezzel szemben a hegyvidéki tájban egy idős férfi (az apa) kötőféken vezeti apró lovát, amelyen a szép fiatal lánya ül, fehér fejfedős, díszes „népviseletben”, egy reá mosolygó legényhez fordulva, aki egy bimbózó ágat nyújt feléje. Erről a gesztusról gondolhatunk termékenységjelképre, de inkább azt kell figyelembe venni, hogy az erdélyi románság körében a 19. században még elevenen élt az archaikus hagyomány, amely az apokrif iratokra támaszkodva Szűz Mária jegyese, József kiválasztottságát a kizöldült vessző csodája bizonyította. Mögöttük egy kisfiú vezeti a feltehetően hozománnyal megrakott másik lovat. Messze a háttérben, a családi ház előtt az anya nézi, amint az eladó sorban lévő leányát talán épp a nevezetes găinai/gajnai leányvásárba kísérik. A jelenet másik szereplője, egy fa alatt ülő fiatal lány a következő évben megy majd a vásárba.

A kép első változatát 1844-ben készítette a művész, és műveinek jegyzékében ezt a címet adta a munkának: Vásárra induló (marzsinyár) oláh család.19 Később az olajban festett változatok, és másolatok címében az oláh kifejezés románra változott, de nagyobb baj, hogy a marzsinyár kifejezés viszont teljesen eltűnt. Pedig Barabás nem véletlenül használta ezt a kifejezést, hiszen ezzel pontosította az ábrázolt román család lakóhelyét, amelyet ma románul Mărginimea Sibiului (innen jön a 19. században használt magyar marzsinyár!), magyarul Szeben-Hegyalja, és németül Hermannstädter Randgebiet néven ismernek az erdélyiek. A földrajzi tájegység a Nagyszebentől dél-nyugatra fekvő, 18 falut magába foglaló terület, ahonnan réges-régi hagyomány volt vásárra vinni az eladó sorban levő lányokat a Gajna-hegység tisztásaira.

Barabás festményét a 19. századi magyar művészet egyik legszebb életképének tekintjük, bár a mesternek ez a műve számtalan kritikát is kapott már a kortársak részéről. Később Hoffmann Edit 1923-ban megjelent, Barabásnak szentelt szép írásában visszatér a kép hibáira: „Barabás festményének leggyöngébb része csakugyan a tájkép. A felhők túlságosan nehezen ereszkednek a havasok csúcsára s rajzukba még távlati hiba is csúszott. A havasok oly távol vannak, hogy már kékeknek látszanak és – a rájuk nehezedő felhő mégis beleütközik az előtér fájába! Az egész tájképnek nincsen mélysége, nincsen ragyogása és se földnek, se égnek nincsen meggyőző ereje.”20 Mindezt a szigorú ítéletet némileg mégiscsak lehet enyhíteni: Barabás úgyszólván már gyermekkorában gyakran megfordult Nagyszebenben és vidékén, jól ismerte az ottani tájat. Így a képen, az idillikus hangulatban vonuló marzsinyárok (Nagyszeben vidékiek) hátterébe jól felismerhetően megfestette egy folyó fehér vonalát, amint a hegyvonulat felé halad. Vélhetően az Olt folyó kanyarog ott a Vöröstoronyi-szoros felé, amelyen át korábban a festő egy új kalandra indult.

 

Jegyzetek

1 Székely Nemzeti Múzeum, Gyárfás Jenő Képtár Leltári szám: 1008.

2 Jánó Mihály: Egy régi arckép. In Korunk, XLVII. évf., 5. sz., 1988. május. 35–36.

3 Székely Nemzeti Múzeum, Gyárfás Jenő Képtár, leltári szám: 1918.

4 Önarckép 1985. 194.

5 Önarckép 1985. 202.

6 Hölgyfutár, 1853. április 10. 65. sz. 272.

7 Uo. április 13. 67. sz. 280.

8 Önéletrajz 1985. 202.

9 Imre Zoltán: Helyettesítés, mediatizáció és színház. Ira Aldridge 1853-as pesti vendégjátéka. http://epa.oszk.hu/02500/02518/00350/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_ 2015-4_399-434.pdf

10 https://www.npg.org.uk/collections/search/portrait/mw41254/

11http://www.bildarchivaustria.at/Pages/Themen.aspx?p_iCollectionID=509087...fikationID=11472140&p_ iSubKlassifikationID=11481411

12 Ligeti Ernő: Az idegen csillag. Ira Aldridge regényes élete. Erdélyi Szépmíves Céh. Kolozsvár, 1932.

13 https://www.chesapeakeshakespeare.com/ira/exhibit/

14 Önéletrajz 1985.142.

15 Uo. 146–147.

16 Uo. 217.

17 Leltári száma 4974. Közölve: Jánó Mihály (szerk.): Barabás 1810–1898. Katalógus a Barabás Miklós rajzaiból és festményeiből rendezett emlékkiállításhoz. Sepsiszentgyörgy, 1998. 59. Kép.

18 https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzsti...

19 Önéletrajz 1985. 185.

20 Hoffmann Edit: Barabás Miklós. Budapest, 1923. 28.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.

Suba László - A tűzzománcról néhány sorban

A modern művészet korában a művészek új kifejezési formákat keresnek. Így a tűzzománc a képzőművészetben is helyet kapott. Különböző anyagok hozzáadásával lehet gazdagítani a zománc felületét, ami például lehet fényes vagy matt is. A munkák méretei is nagyobbak, ehhez még társulhat fából készített ráma, vagy széles deszkalap. A kép tárgyát lehet dekoratívan vagy festőien kezelni.

abodi nagy béla, a jövő fénye

Nemcsak a könyveknek, hanem a fontos leveleknek is megvan a történetük. Az itt következőnek ráadásul egészen sajátosan a történelem (egyesületi és köztörténeti) szabta meg az egyedi históriáját. Fönnmaradását pedig a másodlagos fölhasználó rácsodálkozásának köszönheti.

Ha visszagondolok az ókori népek művészetére, akkor az egyiptomiak is azok között vannak, akik művészetükben felhasználják a növényzetet. A templomok oszlopait is növényi kötegek kőben való megfaragásával hozták létre, az oszlopfők pálmát, lótuszt, papiruszt ábrázoltak. A sírokban talált falfestményeken és domborműveken különböző növények láthatók. Az ok természetesen kézenfekvő. A nagy civilizációkat a gazdag növényzet és a gabonafélék termesztése tartotta fenn.

sipos lászló

Ahogy beléptem a művész és a művek raktárába, megpillantottam a Vörös kakast. Megtudtam, hogy nemcsak rám volt hatással, hanem Németh Júliára is, aki habár jó ismerője a Sipos-életműnek, fontosnak találta kiemelni a többi alkotás közül: „Van ezen a kiállításon egy olyan munka, ami akarva-akaratlan megállásra késztet. Ez pedig Sipos László vörösbe foglalt kakasa. A sokadik. Ami a művészre jellemző szarkasztikus humorral most éppen a Hódolat ellenségeimnek címet viseli. Az ellenség fullánkjait nem semlegesíti, de szól az idő múlásáról, csonkig égő gyertyákról, igazhitűségről, az igazi művészet erejéről. ”1

Szeptember 19. és 23. között rendezték meg Szilágy megye közigazgatási központjában, Zilahon az immár hagyományossá vált Szilágysági Magyar Napokat a Szilágyság Kulturális Egyesület, a Szilágy Társaság és az RMDSZ közös szervezésében.

bauhaus iskola

Eljött az ideje annak, hogy elméletileg is megalapozzák az új művészetet, valamint annak is, hogy szerves kapcsolat alakuljon ki az ipar és művészet között. Ezt a feladatot vállalta fel a németországi Bauhaus-iskola, amely Weimarban indult 1919-ben, Dessauban folytatódott és végül az Amerikai Egyesült Államokban kötött ki, mert a fasiszta rendszer bezáratta. Tanárai különböző nemzetiségűek voltak, így két magyar is akadt közöttük. Feladatuknak tekintették a művészeti kifejezőeszközök elméleti és gyakorlati kidolgozását és az ipari formatervezést is. 

 Aba-Novák Vilmos

A Csíki Székely Múzeum az erdélyi múzeumi szcéna fontos szereplőjeként idén is folytatja rangos kiállításainak sorát. 2018-ban, Nagy Imre születésének 125. évfordulójára hangolva újra nagyszabású kiállítással jelentkezett, ugyanis május 17-én nyílt meg a Klasszikus mesterek nyomában – Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik című tárlat.

Horváth Gyöngyvér

Horváth Gyöngyvér grafikus negyven éve van a pályán, de még rengeteget szeretne tanulni. A belülről jövő, igazán jó alkotásokhoz elengedhetetlennek tartja a szellemi frissességet és a fizikai erőnlétet. Február 9-én ünnepelte 66. születésnapját – de nem szűk családi körben, hanem barátai, ismerősei, alkotótársai, a kolozsvári művészetkedvelők társaságában, a jeles nap apropóján ugyanis 66 munkáját állította ki a Művészeti Múzeum földszinti termeiben. Ennek apropóján beszélgettünk a művésszel.

Talán ezért aktuálisak ma is Bocskai Vince kisplasztikái, mert nagyon emberiek és mélységesen őszinték. E szobrok zömének születésekor a kimondott igaz szóért akár börtön is járt. Ez a kor volt, amikor a művészek és a nézők a szimbolikus jelhasználat okán mint cinkosok összekacsintottak. A jelbeszéd, a titok, a szimbólum tartotta a lelket az emberekben.

Földlakó lévén az ember együtt élt a kővel, mint földünkhöz tartozó képződménnyel. A kőhöz való viszonyunk valamelyest változott az idők folyamán, főképp a kő felhasználásának és a vele kapcsolatos ideák szempontjából. Mindenki másképpen közeledik a kőhöz. Az építő a neki való alkalmasságot, a szobrász a faraghatóságot, az esztétikai látványt látja benne, a nők és más érdekeltek egy része a drágaköveknek lesz az ismerője.

kovács emil lajos

Vannak metszéspontjai a monumentalitásnak és az anyagtalan repülésnek: megrendülés, végtelen utazás és rejtett öröm, amelyet a szellem misztikája közvetít, és olykor láthatóvá válik az érzékek számára is. Többdimenziós történetek és többsíkú látomások gyűrűznek be. A kép előtti egyidejűség megnyitja az utat a végtelenbe. Kovács Emil Lajos világa folyamatosan alakuló univerzum, és oly módon nyitott az egyetemes misztériumokra, hogy az ősegység és végső harmónia intenzív áradása felfokozottá válik. Az empátia dialogizáló elemei sajátos motívumokban sűrűsödnek. Kovács Emil Lajos képei a meghittség és otthon harmóniaáramait sugározzák.